Ezen múlt: megmondták Bödének, hogy jó lenne, ha befejezné ezt a bohóckodást (VIDEÓ)

Böde Dániel az 500. NB I-es mérkőzése után terjedelmes interjút adott az M4 Sportnak – ebben a 38 éves labdarúgó beszélt többek között pályafutása kezdeti szakaszáról, a Paksról, a Ferencvárosról, és arról is, hogy a világ mennyire megváltozott ahhoz képest, amikor ő volt fiatal.

A paksi kezdetekről:

2001-ben Dunaújvárosba mentem továbbtanulni, de nemigen tetszett az a közeg, nem éreztem jól magam. Inkább csak a dunaújvárosi városi bajnokságban játszottam a koleszcsapatban. Ha volt kedvem, elmentem edzeni, de inkább magamban edzettem. Karszt József (technikai vezető – a szerk.) és Péter Norbert (akkori vezetőedző) kerestek meg, hogy jó lenne, ha befejezném ezt a bohóckodást és visszajönnék focizni. Mint kiderült, jó döntés volt.

A posztjairól:

A harmadosztályban támadót játszottam, utána inkább védekező középpályást, amikor pedig visszajátszottam ifibe, ott meg belső védőt. Az első 100-150 meccsemen főleg védekező középpályásként szerepeltem. Védekező középpályásként mindenbe belerúgtunk, ami mozog, ami meg nem mozog, abba meg azért, hogy mozogjon. Fejpárbajokban jó voltam, próbáltam keresni a kontaktokat, ütközni jól tudtam. Volt olyan szezonom, amit 11 sárgával és 2 pirossal zártam, a durvaság határát néha túlléptük. De a szívemhez mindig az állt közelebb, ha a kapuhoz közelebb játszom. Nem is feltétlen csatárként, inkább az ék mögött, mélységből indulva. Régebben jól tudtam beindulni, lendületből érkezni. Gellei Imrénél lettem 10-es, aztán Kis Károlynál voltak csatárgondjai a Paksnak, és akkor kerültem vissza 9-es pozícióba, aztán ott is maradtam.

A Ferencvároshoz igazolásról és Ricardo Monizról:

Ricardo Moniz edzéseken is olyan hőfokon égett, amit addig nem láttam. Rengeteget dolgoztunk, megszakadtunk az edzéseken, de ebből én sokat profitáltam, év játékosa, később gólkirály is lettem. Szerintem a klubot is ő indította el azon az úton, amit most jár. A Fradi szurkolótábora óriási lökést adott nekem, nagy motivációt jelentett ott játszani.

Thomas Dollról:

Nála játszottam a legtöbbször, de minden évben igazolt mellém egy centert. Eleinte mellőzve voltam, aztán a végén mindig én játszottam. Mondhatjuk, hogy tűzben tartott. Azért Moniznak és Dollnak más lehetőségei voltak, mint az utánuk következő edzőknek.

A 2019-es távozásáról:

Volt még egy évre szerződésem a Fradinál, de én kértem, hogy elmehessek, mert Rebrovnál már nem igen játszottam, a kispadon vagy a lelátón ültem volna. Úgy voltam vele, 30 évesen még játszani szeretnék. Nem az az ember vagyok, hogy akkor érzem jól magam, ha jó fizetéssel ülök a lelátón.

Az elmaradt légióséletről:

Az évek során Németországból, Izraelből, Angliából is voltam megkereséseim, volt olyan edző, akivel le is ültem, de aztán ellaposodtak ezek tárgyalások. Soha nem akartam annyira elmenni, a nyelvet is alig-alig beszélem, lehet, emiatt is féltem váltani.

A paksi mélypontról, amikor kikerült az NB I-es keretből:

Az ott kezdődött, hogy rögtön az első edzés után leültem Waltner Róberttel, a csapat akkori edzőjével beszélni. Amit akkor beszéltünk, abból semmi nem valósult meg. Akkor úgy voltam, hogy bontsuk fel a szerződésem, aztán meglátjuk, hogyan tovább. Egy Debrecen elleni mérkőzés előtt aztán Haraszti Zsolt tulajdonos és Karszt József technikai vezető jött az ötlettel, hogy maradjak itt, segítsem az NB III-as csapatot, és azt az ajánlatot elfogadtam.

Bognár Györgyről és Ádám Martinról:

Bognár Györgyöt nagyon szeretem, egyszerűen látja a dolgokat, ami nálam jó, és egyenes, ami nagyon fontos. Volt róla szó, hogy Ádám Martint kölcsönadjuk Diósgyőrbe, abban az évben, amikor Hahn Jani gólkirály lett. Mondtam Gyurinak, hogy nem biztos, hogy jó ötlet, mert Janókát elvihetik, és akkor az öreg Bödével, meg a fiatal Petővel akarsz nekivágni a szezonnak, az úgy kevés lesz. Gyuri azt mondta, teljesen igazam van, Martin itt maradt és gólkirály lett a következő szezonban.

A jelenlegi helyzetéről:

Maximálisan elfogadom a szerepemet, 38 évesen jól van ez így, hogy ennyit játszom. Meglep talán engem is, hogy 13 gólom van, a szerencse is közrejátszik, nem tudom az okát. Minden játékosra hatással van, ha otthon rendben van az élete. A mérkőzések még mindig a legjobbak, vannak olyan edzések, ahol a bőröm 10 fillért nem ér, de Gyuri ezért is nagy, mert ilyenkor becsukja a szemét, a mérkőzéseken azonban mindig a maximumot igyekszem nyújtani.

A legnagyobb változásról a gyerekkorához képest:

Az én gyerekkoromban, ha kimentünk az utcára, vagy a pályára, voltak gyerekek. Most már faluban sincsenek kint az utcán. Látom, hogy plankelnek, törzserőt fejlesztenek, a mi időnkben mi fára másztunk, váz alatt bicikliztünk, verekedtünk a szomszéd gyerekekkel, ilyenekből erősödtünk meg.

Pályafutása közeledő végéről és az 500. meccsről:

Ha azt érzem, hogy már felesleges, ha a csapatnak nem segítségére, hanem kárára vagyok, akkor szerintem föltenném a kezem és mondanám, hogy köszönöm szépen elég volt! Végh Zoli írt az 500. meccsem után, gratulált. Válaszoltam neki, hogy köszönöm, de ha nem figyelek oda, még utolérem. Visszaírt, hogy akkor figyelj oda! Mindig csak egy szezonban gondolkodom, ha most minden meccsen pályára lépek, közel leszek az 540-hez, de nem gondolok tovább. Ez a pályafutás így kerek, egész. Mondhatjuk, hogy lehetett volna ebben több, külföldi karrier esetleg, de itthon vagyok, jól érzem magam, ott lakom, ahol felnőttem gyerekként, és szeretem, amit csinálok.

A teljes interjút ide kattintva olvashatja el és a lejátszóra klikkelve tekintheti meg!

A nyitókép forrása: Facebook / Paksi FC